Diszciplináris pozíciónk: a kutatás és képzés szövegtudományi szinergiája

Az irodalom- és a történelemtudomány számára a kezdetektől, e diszciplínák létrejöttétől kezdve a legfontosabb eszköz és egyben a kutatás egyik legfontosabb tárgya a szöveg. Ennek megfelelően mindkét tudományág a kezdetektől kezdve különös gondot fordít a szöveg mint forrás megismerésére és közzétételére, ezzel párhuzamosan a szövegekkel és tudományos igényű kiadásukkal kapcsolatos textológiai problémák feltárására és megoldására.

Noha tehát a szövegkiadás gyakorlata és elmélete, a textológia több ezer éves múltra tekint vissza és roppant mennyiségű eredményt produkált, a szöveg sajátképpeni tudománya mind a mai napig világszerte is gyermekcipőben jár, Magyarországon pedig a szöveg keletkezésének, fennmaradásának, feltárásának, közzétételének és tudományos célú alkalmazásának komplex kutatására még kísérlet sem igen történt. A részmunkálatok egymástól elszigetelten vagy alkalmi kapcsolatban folynak, az elmélet a gyakorlati tevékenység mellékterméke. Az oktatás hagyományosan szétszórt és esetleges, intézménnyel nem rendelkezik, többnyire egy-egy konkrét szövegkiadáshoz kötött. Ennek következtében az eredmények és tapasztalatok általánosításához szükséges át- és kitekintésnek még a reményét sem nyújtja, az igényét sem kelti fel. Még a kritikai igényű kiadások sajtó alá rendezője is minden egyes alkalommal elölről kezdi a közlés elméleti alapjainak a lefektetését, módszereinek kidolgozását, véletlenszerűen követve egy-egy mintát. Ilyen körülmények között magától értetődik, hogy a kiadványok színvonala egyenetlen. Nem alakult ki összhang a szövegre mint forrásra irányuló kutatások és teóriák meg az utóbbi évtizedekben rohamléptekkel előrehaladó szemiotika között sem. E külső és belső szeparálódáshoz járul az informatikától való különállás, mely pedig elméleti téren új megközelítési módokat, gyakorlati téren új lehetőségeket biztosíthatna a forrásszövegek történelem- és irodalomtudományi hasznosításához. Ezenközben szórványos kísérletek jelzik főleg az ifjabb generációknak azt a kívánságát, amely a forrásszövegnek mint tudományos objektumnak több oldalú megközelítésére, modernebb eszközökkel történő kezelésére, a textológia tágabb környezetbe való beillesztésére irányul.

E széttagoltság és elszigeteltség felszámolása olyan szakemberek kiképzése útján valósítható meg, akik a szöveg komplex vizsgálatához szükséges valamennyi fontosabb elméleti és gyakorlati eszközzel rendelkeznek, látják azt a fizikai, társadalmi és történeti teret, amelyben a szöveg keletkezett, elhelyezkedik és hasznosul, ismerik azokat az utakat, amelyeken megközelíthető, azt a technikát, amellyel kezelhető, és tisztában vannak azzal, hogy a szövegvizsgálat eredményei hogyan plántálhatók bele a tudomány egyetemébe. Az így képzett szakember előtt út nyílik a szöveghez kapcsolódó bármely hagyományosan gondozott részterület magas szintű, elméletet és gyakorlatot egybefogó művelésére. Ennek következtében a textológia praktikuma a jelenleginél összehasonlíthatatlanul magasabb színvonalra emelkedik, a másik oldalról viszont lehetővé válik az alapképzésben megszerzett ismereteknek egy különös szempontból való megközelítése, az irodalomtudomány más szemszögből nem látható belső és külső összefüggéseinek felismerése és feltárása. A textológiai centrumú képzés tehát hasznosan járul hozzá az irodalomtudomány és rokon tudományai (a művelődéstörténet, a tudománytörténet és a többi) magas szintû és új eredményeket teremtő műveléséhez.

E koncepció társadalmi támogatottsága is érzékelhető. Az utóbbi három évtizedben – mintegy százéves szünet után – nagy erővel tört fel az igény a történelmi és irodalmi szövegek színvonalas kiadása iránt. Ennek több egybejátszó oka van. Természetes reakciója ez a 20. századi hosszú időszak ideológiára orientált szellemiségének, amely nagyobb gondot fordított a szövegek értelmezésére, mint pontos közzétételükre. Ezzel egyidejűleg a 19–20. század jelentős eredményei (impozáns forráskiadvány-sorozatok stb.) elavultakká váltak. Ugyanakkor megszaporodott a közreadandó szövegek száma, mert kül- és belföldön jó néhány korábban hozzáférhetetlen dokumentumőrző intézmény megközelíthető lett. Megnyílt továbbá a lehetőség arra, hogy a hazai szakembergárda nemzetközi vállalkozásokba is bekapcsolódjék, illetve nemzetközi érdeklődésre számot tartó szövegeket publikáljon. Mindez a szövegkiadás iránti érdeklődés élénküléséhez és a textológiai tevékenység felértékelődéséhez vezetett, annyira, hogy ma már nemcsak egyes intézmények tekintik ezt fontos feladatuknak, hanem kifejezetten erre szakosodott, üzleti vállalkozásként működő kiadók is alakultak, jelezvén a társadalmi igényt. A tudományos minősítés történetében első ízben az 1990-es évek elején sor került kritikai kiadás elismerésére. Ezzel együtt azonban a másik oldalon egyre jobban lábra kap a dilettantizmus.

Felvetődött tehát az igény a szövegtudomány hazai doktorképző centrumának a megteremtésére, amely elméleti szinten kapcsolódik a textológia magyarországi és nemzetközi vállalkozásaihoz, és egyben egy olyan posztgraduális képzési hely, amely a gyakorlati munkát elméleti alapokon végző szakembereket felkészíti.

A szövegtudomány, textológia, filológia művelését, a reflektált szöveg-megállapítás érvényes formáit, a textográfiai elvek kidolgozását és alkalmazását, a szövegszármaztatás sztemmatográfiai kérdéseit, a kritikai szövegkiadás, a forráskiadás, a genetikus kiadás, az elektronikus (digitális) kiadás főszövegét, apparátusát, jegyzeteit és kommentárját illető normák meghatározása és oktatása nemzeti humántudományi alapkérdés, egyben a nemzetközi szövegtudományi kutatóhelyekkel és filológiai műhelyekkel való kapcsolattartás feltétele. A magyar irodalom klasszikusainak megbízható szövegű, tudományos igényű életműkiadásai és a magyar irodalmi szövegek tematikus, kronologikus gyűjteményei és adatbázisai a nemzeti kulturális örökség ápolásának, fenntartásának alapvető jelentőségű részét képezik, e szövegkiadási munkálatok professzionális szakembergárda-utánpótlásának képzése stratégiai fontossággal bír.

A szövegtudomány oktatása iránti igény szerencsésen esik egybe a hazai tudósképzés új szervezeti kereteivel, ugyanis a szövegtudomány oktatása csak posztgraduális formában oldható meg. A kurzust olyan hallgatók végezhetik el sikerrel, akik a magyar múlt kulturális értékei fölött egyetemi szintű áttekintéssel és bizonyos fokú idegennyelv-ismerettel rendelkeznek, akik legalább tanulmányaik során találkoztak már forrásszöveggel, és akik a kutatói pályát életcéljuknak tekintik.

A Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolája különösen alkalmas hely a szövegtudományi-textológiai centrumú posztgraduális oktatás számára. Szövegtudományi doktori program – másfél évtizedes múlttal – Magyarországon egyedül e képzőhelyen működik, oktatói pedig kivételesen felkészült szakmai együttest képeznek ezen a területen.

• A Szövegtudomány (ma: Klasszikus szövegtudomány) c. doktori programot még Prof. Dr. Kulcsár Péter hozta létre 1996-ban, 2004 óta pedig Prof. Dr. Kecskeméti Gábor vezeti. E program hallgatói elsősorban kora újkori és 18–19. századi szövegeket tanulmányoznak.
• A 20. századi irodalommal foglalkozó programunkat Prof. Dr. Kabdebó Lóránt alapította és irányította haláláig, és e program keretében hallgatóival igényes szövegkiadásban jelentette meg a miskolci születésű Szabó Lőrinc költői életművét, számos további írását, fordítását, feljegyzését, naplójegyzetét, levelezését, a környezetében keletkezett dokumentumokat, valamint a mindezek tanulmányozásához szükséges segédkönyveket (bibliográfiát, könyvtárjegyzéket). E munkálatok elvégzése céljából az ME BTK keretében az MTA Támogatott Kutatóhelyek Irodája felügyelete alá tartozó szakmai műhely, a Szabó Lőrinc Kutatóhely is működött.
• Harmadik, 2019-ben Prof. Dr. Kappanyos András vezetésével megindított, Kulturális fordítástudomány c. doktori programunk a fordításelmélet, fordítástörténet, összehasonlító fordításkritika szempontjaival egészíti ki az ortodox szövegelméleti gondolkodást.

A három program együttese olyan posztgraduális oktatóhelyet eredményez, amelyben a szövegtudomány történeti elvű művelése lefedi a 16–20. századot, miközben megfelelő nyelv- és szövegelméleti háttere, reflektáltsága is van.

A DI oktatói hátterét mindenekelőtt az ME BTK Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének oktatói adják. Közülük is többen részt vettek már nemzeti klasszikusok szövegkritikai kiadásaiban: Dr. Gyapay László (Kölcsey Ferenc elméleti és kritikai írásai), Dr. Porkoláb Tibor (Virág Benedek ódái, Lévay József naplója, emlékódái és emlékbeszédei), Dr. Tasi Réka (Dayka Gábor versei). Rangos kritikaikiadás-sorozatokban jelentős szövegeket rendezett sajtó alá Prof. Dr. Kecskeméti Gábor (Régi magyar prózai emlékek). Prof. Dr. Heltai János a nemzetközi mezőnyben is mértékadó magyarországi retrospektív nemzeti bibliográfia vezető munkatársa (Régi magyarországi nyomtatványok). Prof. Dr. Kecskeméti Gábor a Centre National de la Recherche Scientifique (CNRS) párizsi szövegtudományi kutatóintézetében (Institut de Recherche et d’Histoire des Textes, Centre Félix Grat) francia–magyar együttműködésben készülő nemzetközi humanizmuskori szövegtörténeti adattár munkatársa. Dr. Gyapay László szerkesztésében jelent meg a European Romanticism címû, többnyelvû antológia magyar fejezete. Dr. Porkoláb Tibor meghatározó miskolci helytörténeti és regionális kulturális forrásokat rendezett sajtó alá, népes hallgatói munkacsoport bevonásával. Nyelvész munkatársaink a filológiai munka nyelv- és ortográfiatörténeti, valamint stíluselméleti hátterét biztosítják (Prof. Dr. A. Molnár Ferenc). A világirodalom történetét oktató munkatársaink nyelvi és szakmai kompetenciájának számos olyan adekvát fordítás elkészülte köszönhető, amely a klasszikus latin, valamint az újabb kori német, lengyel és orosz irodalom alkotásait első ízben tolmácsolta magyar nyelven (Prof. Dr. Darab Ágnes, Dr. Kőrizs Imre, Dr. Kertész Noémi).

A DI munkájában többen részt vesznek az ME BTK Történettudományi Intézetének oktatói közül is. Mindenekelőtt a historiográfiai, paleográfiai és levéltári vonatkozású tárgyak oktatásába kapcsolódnak be és hallgatóinkkal doktori kutatásaik e vonatkozású kérdéseiben konzultálnak (Dr. Fazekas Csaba, Dr. Gyulai Éva, Prof. Dr. Horváth Zita, Dr. Nagy Gábor, Dr. Tóth Péter).

Mindhárom programunk mintatantervében közös, általánosan kötelező tárgyak (tudományos írás, kiadói ismeretek, szövegtudomány I–II, irodalmi hermeneutika I–II) biztosítják a képzés szövegtudományi-textológiai centrumát és konzisztenciáját.