FIZIKAI INTÉZET

 

 

 

IGAZGATÓ

 

Prof. Dr. Paripás Béla

okl. fizikus, PhD, egyetemi tanár

 

 

A TANSZÉK RÖVID TÖRTÉNETE

Az alapítás éve: 1949.

Korábbi tanszékvezetők:

Dr. Doktorics István    1949-1950

Dr. Kónya Albert         1950-1952

Dr. Nagy Elemér          1952-1956

Demjén József  1956-1958

Dr. Somogyi Antal       1958-1961

Dr. Szabó János          1961-1964

                                   1967-1979

                                   1980-1981

Dr. Cornides István      1964-1966

Dr. Fáy Gyula              1966-1967

Dr. Szótér László         1979-1980

                                   1981-1993

Dr. Ág Árpád              1993-1996

Dr. Demendy Zoltán    1996-2004

Dr. Paripás Béla          2004-

 

 

A Fizikai Tanszék 64 éves története első felének meghatározó személyisége Dr. Szabó János volt, aki három szakaszban összesen 16 évig volt a Tanszék vezetője. Az ő nevéhez fűződik a Tanszék első jelentős tudományos témájának, a magneto-hidrodinamikai áramlásokkal kapcsolatos elméleti kutatásoknak az elindítása és a vezetése is. Ebből az időszakból kiemelendő még Demjén József a hallgatói laboratóriumi mérések összeállításáért, Dr. Firtkó János a modern fizika fejezeteinek oktatásáért és Dr. Nébli Vendel a fémek belső súrlódásának vizsgálatáért.

Az 1980-as években Dr. Szótér László tanszékvezető tevékenysége volt tartós és meghatározó. Az ő működése idején két atomfizikai kutatólaboratórium és egy elsősorban oktatási célokat szolgáló lézerfizikai laboratórium került kialakításra.

A Tanszék történetének utolsó másfél évtizedéből kiemelhetőek a számítástechnikai fejlesztések, a hallgatói számítástechnikai labor létrehozása, a hallgatói laborok építészeti felújítása, új mérőeszközök beszerzése (multifunkciós egységek, sugárzásmérők, lézerek, stb.). Tudományos téren kiemelhető az elektronspekrometriai labor koincidencia berendezésének létrehozása és folyamatos működtetése, nemzetközi kapcsolatok kiépítése.

A Fizikai Tanszék létszáma az elmúlt másfél évtizedben folyamatosan csökkent, ma nem érjük el az 1995-ös létszám felét sem. Pozitívum viszont, hogy az elmúlt években több fiatal kollégát (Béres Miklós, Dr. Majár János és Dr. Pszota Gábor) is fel tudtunk venni a korábban nyugdíjazott kollégáink helyett.

A múlt év novemberében tanszékünk intézetté szerveződött.

 

A TANSZÉK OKTATÓI ÉS MUNKATÁRSAI 2013 FEBRUÁRJÁBAN:

Béres Miklós, okl. gépészmérnök, egyetemi tanársegéd

Dr. Kovács Endre, okl. fizikus, okl. matematikus, PhD, egyetemi docens

Dr. Macsuga János okl. gépészmérnök, dr. univ., egyetemi adjunktus

Dr. Majár János okl. fizikus, PhD, egyetemi adjunktus

Dr. Palásthy Béla okl. fizikus, okleveles fizikatanár, PhD, egyetemi docens, tszv. helyettes

Prof. Dr. Paripás Béla okl. fizikus, PhD, egyetemi tanár, tanszékvezető

Dr. Pszota Gábor okl. fizikus, PhD, megbízott egyetemi adjunktus

Cserhalmi Viktorné, hivatalsegéd

Szabados Edéné, igazgatási ügyintéző

Tinta Tamás, tanszéki műszerész

 

OKTATÁS

A fizika a műszaki tudományok alapja, ezért természetes, hogy mindhárom műszaki kar minden mérnöki szakán tanítunk fizikát. Ezeken túlmenően az Egészségtudományi Karon is tanítunk Modern fizikát. A saját karunkon a gépészmérnöki szakon teljes az oktatási palettánk (kifutó hagyományos egyetemi szintű képzés, BSc képzés, MSc képzés, FSZ képzés, PhD képzés). A Kar hat mérnöki alapszakján a fizika oktatása az első félévben A fizika története tárggyal kezdődik. Ezt követően két félév alapfizikát oktatunk. Egyes szakokon csak egy féléves az alapfizika, de ott speciális fizika tantárgyunk (Fénytan – színdinamika, Nukleáris fizika) is van. Az MSc szakokon a modern fizika különböző részeit oktatjuk, a most induló villamosmérnök MSc szakon két tantárgyunk (Az információtechnika fizikai alapjai, Elektrodinamika) is lesz. A Tanszék által meghirdetett választható tantárgyak iránt az utóbbi években megnőtt az érdeklődés. Különösen sokan választják a Műszaki lézerfizikát, amelynek keretében a lézerműködés fizikai alapjai mellett a legfontosabb alkalmazásaikat is oktatjuk.

 

Oktatási palettánk Kar a különböző képzési szintjein:

Kötelező tárgyak a BSc képzésben:

A fizika története

Általános fizika I. (Fizika I.)

Általános fizika II. (Fizika II.) vagy Fizikai alapismeretek

Fénytan – színdinamika (ipari termék- és formatervező szak)

Kötelező tárgy az MSc képzésben:

Modern fizika (gépészmérnöki szak)

Az információtechnika fizikai alapjai (mérnök informatikus szak, villamosmérnök szak)

Elektrodinamika (villamosmérnök szak)

 

Választható tárgyak (BSc, Msc és kifutó egyetemi képzés):

Műszaki lézerfizika

Lézerfizika, lézeres mérőberendezések

Nukleáris fizika

Választható tárgyak a PhD-képzésben

Lézerfizika

Elektronfizika

Kötelező tárgyak a Felsőfokú Szakképzésben:

Műszaki fizika I.

Műszaki fizika II.

 

KUTATÁS

1, Kísérleti témánk: elektron-atom ütközések vizsgálata koincidencia elektron-spektrometriával. Az elektron-atom ütközésből származó elektronok energia- és szögeloszlását hengertükrös elektrosztatikus elektronspektrométerrekkel vizsgáljuk. A vizsgált fizikai folyamatok: atomok belső héj ionizációja és gerjesztése, Auger-elektronok eloszlása és csúcsalakja, ütközés utáni kölcsönhatás, fotoionizációt követő Auger-folyamat. Az elmúlt évek fejlesztései lehetővé teszik, hogy koincidencia technikával egyetlen elemi atomi folyamatból származó két elektront (pl. Auger- és ionizációs elektront) egyidejűleg detektáljunk. Az „egyidejűség” valójában 1 ns (10-9 s) időfelbontású detektálást jelent. A koincidencia mérések igen hosszú idejű mérések, mert egy elemi folyamatból származó mindkét elektron detektálásának kicsi az esélye (a mi rendszerünkben percenként néhány esemény). A méréseinkkel – amelyek 2005 óta folyamatosan zajlanak – nemesgáz atomok külső- és belső-héj folyamatait tanulmányozzuk, különös tekintettel a belső héj gerjesztést követő Auger-folyamatra és az egyszerre zajló folyamatok közötti kvantummechanikai interferenciára.

Kutatók: Dr. Paripás Béla, Dr. Palásthy Béla.

 

2, Elméleti témák: a, számítógépes szilárdtesfizika. Erősen kölcsönható elektronrendszerek alapállapotának meghatározása: közelítésmentes eredmények tetszőleges erősségű Hubbard-kölcsönhatás esetére. Mágneses multirétegek és nanorészecskékből álló rendszerek dinamikájának analitikus vizsgálata és numerikus szimulációja.

b, Jelenleg felfutó szakaszban lévő kutatási területek az asztrofizika és az általános relativitáselmélet. Kompakt kettősrendszerek által keltett gravitációs hullámok, gravitációs hullámok detektálása, jelkereső algoritmusok, kompakt asztrofizikai objektumok tulajdonságainak leírása és mérése, fekete lyukak akkréciós korongjának vizsgálata. A kutatási témák egy részében együttműködünk a Wigner Kutatóközpont munkatársaival.

Kutatók: Dr. Kovács Endre ill. Dr. Majár János és Dr. Pszota Gábor

 

PUBLIKÁCIÓK, OKTATÁSI ANYAGOK

A nemzetközi trendekkel összhangban az oktatási segédletek nagy részét a világhálóra tettük az alábbi címeken:

http://www.uni-miskolc.hu/~www_fiz/ (tanszéki honlap)

http://miskolc.infotec.hu/repository.php?ref_id=1064&cmd=render (Taneszköz tároló)

http://www.digitalisegyetem.hu/de/index.htm

 

Az utolsó öt évben angol és magyar nyelven kb. 30 szakcikkünk jelent meg és kb. 50 előadást tartottunk hazai és nemzetközi konferenciákon. A cikkek többsége jelentős nemzetközi fizikai folyóiratokban (Journal of Physics B: Atomic, Molecular and Optical Physics, Nuclear Instruments & Methods in Physical Research, Radiation Physics and Chemistry, Journal of Electron Spectroscopy and Related Phenomena, Philosophical Magazine, International Journal of Modern Physics B, Journal of Magnetism and Magnetic Materials, Physical Review D) jelent meg.

 

RENDEZVÉNYEK

Már több mint 10 éve van fizika szekciója az Egyetemünkön évente megrendezett MicroCAD Nemzetközi Tudományos Konferenciának, amelyen átlagosan 10 előadás hangzik el évente.

Minden évben szervezünk egy nagy előadótermi előadást egyetemi és középiskolai oktatóknak és diákoknak. Ezek vagy kísérleti bemutatók, vagy neves miskolci származású fizikusok előadásai. Legutóbb ez év februárjában Dr. Rácz István: Einstein befejezetlen szimfóniája c. filmét vetítettük le, utána pedig Intézetünk oktatói tartottak kísérleti bemutatót (sugárzások bemutatása ködkamrával, kísérletek fénnyel, optikai ráccsal, lézerekkel, kísérletek vákuumban, stb.).

A Kutatók Éjszakáján is minden évben nagy sikerű kísérleti bemutatókat tartunk.

 

HAZAI ÉS NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KAPCSOLATOK

Az elmúlt évben Egyetemünk együttműködési megállapodást kötött az MTA Wigner Fizikai Kutatóközponttal „Modern fizikai alkalmazások” kutató-fejlesztő laboratórium miskolci székhelyű alapítására és innovatív kutatói team létrehozására. Az együttműködés fő lebonyolítója az Egyetem részéről a Fizikai Tanszék. Emellett tanszékünk három évtizede szoros kapcsolatban áll a debreceni MTA Atommag Kutató Intézettel (ATOMKI) és újabban a Ljubljana-i Jozef Stefan Intézettel (Szlovénia). Az utóbbi tíz évben kutatási kapcsolatunk és közös publikációink voltak még az Ukrán Tudományos Akadémia Elektronfizikai Intézetével (Ungvár), az Oului Egyetemmel (Finnország), a Stockholmi Egyetem (Svédország) Atomfizikai Tanszékével, a Loughborough-i egyetemmel (Nagy Britannia) és az Afyon Egyetemmel (Törökország).

 

ELÉRHETŐSÉGEINK

Tel.: 46/565-111/11-65, Fax/tel: 46/565-156

E-mail: fizpari@uni-miskolc.hu

gkfit@uni-miskolc.hu