Dr. Szarka Zoltán ny.egyetemi docens
Tisztelt Hallgatóim!
Amikor Galántai Aurél egyetemi tanár, intézeti igazgató felkérésére elvállaltam ennek az előadásnak a megtartását, azt gondoltam, hogy könnyű feladatra vállalkozom. Gondoltam ezt egyrészt azért, mert még jónéhányan élnek azok közül, akik az ötvenes évektől kezdődően munkatársai voltak - vagy még ma is azok - ennek az intézménynek, így első kézből kaphatók tőlük információk, másrészt azért, mert jómagam is sok mindenre emlékszem, hiszen 1950-től mind a mai napig (tehát 49 éven át) a Matematkai Tanszék, később Matematikai Intézet oktatója voltam (ma már nyugdíjasként). Amikor azonban hozzákezdtem az anyaggyűjtéshez, rájöttem, hogy erőmön felül vállaltam. Egyszerűen nem tudok megfelelni annak, amit magam elé tűztem, így valóban csak rövid, vázlatos áttekintést adhatok Intézetünk történetéről. Munkámat segítették a szemtanuk és azok az írásban fennmaradt anyagok, amelyek részben az egyetemi részben a Matematikai Tanszékhez kapcsolódó eseményeket rögzítették. Így személy szerint is meg kell említenem Terplán Zénó egyetemi tanárt, akadémikust, aki mind a mai napig élő krónikása és polihisztora egyetemünknek, továbbá Kiss Barna adjunktust (sajnos már nincs közöttünk), aki a Matematikai Tanszék történetének első 14 éves szakaszát örökítette meg. Közlésükből, írásaikból sokat felhasználtam, amiért hálás köszönetet mondok.
A Miskolcon létesítendő egyetemről az 1949. évi XXIII. sz. törvény rendelkezett, mely szerint Miskolcon Nehézipari Műszaki Egyetemet kell létesíteni. Az egyetem Bánya- és Kohómérnöki Karra, valamint Gépészménröki Karra tagolódik. A törvény értelmében 1949. őszén az új műszaki egyetemen az oktatást meg kell kezdeni. És ekkor, hihetetlenül rövid idő alatt, valóban meg is indult az oktatás a mai Földes Ferenc Gimnázium épületében, később néhány más épületben is (a Kossuth mozi épületében, a volt zsidó kórház épületében stb.). Természetesen elsőként néhány alaptantárgy, így a matematika oktatása került sorra. Az egyetem végleges helyét egy bizottság már 1949. tavaszán (tehát a törvény életbelépése előtt) kijelölte a Dudujka domb körüli, régebben mocsaras, vadkacsázó helyen, azon a helyen, ahol most vagyunk (ez jóval nagyobb volt, mint a mostani terület).
A Matematikai Tanszék a mai Földes Ferenc Gimnázium földszintjén kapott helyet (3 szobából állt). A tanszék vezetésére Borbély Samu az MTA levelező tagja, kapott megbízást, aki 1942-től 1949-ig a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem professzora volt. Gyors személyi tárgyalás során a tanszékre került még oktatónak Szabó Miklós kohómérnök adjunktusként, míg Rózsa Pál, Tevan György, Kóródy László gépészmérnökök és Káldor Mihály kohómérnök tanársegédi beosztásba. Megjegyzem, hogy végzettségét tekintve Borbély Samu is mérnök volt. Rajtuk kívül néhány külső tanársegéd is részt vett az oktatásban.
Az első tanévben tehát (1949/50-ben) a tanszékvezetővel együtt 6 főállású (és 4-5 külső) oktatóból állt a Matematikai Tanszék. Az I. éves hallgatók létszáma közel 500 fő volt, középiskolai tanulmányaikat tekintve igen változatos összetételben. Egy részük érettségivel, másik részük szakérettségisként, míg egy harmadik csoport érettségi nélkül került az egyetemre. Ez utóbbiak a felvétel előtt egy 6-hetes tanfolyamon vettek részt, ahol a hiányzó középiskolai tananyagot pótolták úgy-ahogy. Ilyen körülmények között kellett megindítani az oktatást könyvek, jegyzetek, segédletek nélkül.
Tekintettel a hallgatóság nagy részének gyenge előképzettségére, - a matematika oktatása hihetetlen nagy óraszámban folyt. A Gépészmérnöki Karon heti 13 órában, míg a Bánya- és Kohómérnöki karon heti 18 - 18 órában. Megemlítem, hogy a gépész karon a hallgatóság heti óraszáma 51 volt. Az oktatás előadás, tantermi gyakorlat és tanulóköri gyakorlat formában történt. Ez utóbbi 20 tanulókörben. Az előadásokat (heti 14 órában) Borbély professzor tartotta. A tantermi gyakorlatokat az egyetlen adjunktus (Szabó Miklós), míg a gyakorlatokat a tanársegédek és a külső segéderők tartották. Az oktatás irányítását Borbély professzor erősen kézben tartotta. Erre a körülmények miatt nyilván szükség is volt. A heti tanszéki értekezleteken nagy súlyt kapott a tananyag tartalmi és didaktikai kérdéseinek a megvitatása. A gyakorlatok anyagát ő maga jelölte ki, a feldolgozás módját is körvonalazta, adott esetben a gyakorlatvezetőt is felkérve egy-egy feladat megoldásának ismertetésére, bemutatására.
A szinte nulláról indult képzéshez égetően szükség volt jegyzetekre, példatárakra. Ezek készítése az előadásokkal és gyakorlatokkal párhuzamosan haladt. Ahogy elkészült egy-egy rész, a hallgatóság rögtön kézhez kapta. Mindezek eredményeként a félév végére elkészült egy kb. 270 oldalnyi jegyzet és egy 290 oldalnyi példatár. A tananyag és vele együtt a jegyzet és a példatár anyaga is nagyjából követte a műszaki felsőoktatásban hagyományosan kialakult matematika tananyagot. Az első félévi matematika anyag a differenciálszámítással zárult. A jegyzetet Borbély professzor előadásai alapján Káldor Mihály tanársegéd készítette.
A hallgatóság terhelése mellett az oktatók helyzete is nagyon nehéz volt. Igaz ugyan, hogy órarend szerint mindössze 18-20 óra volt a heti terhelés, de ezt még növelte a számtalan konzultáció, egyéni foglalkozások, a példatári munka, zárthelyik előkészítése, nem beszélve a különböző társadalmi munkákról. Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy a munkaidő gyakorlatilag reggeltől estig tartott, de nagyon sokszor éjfélig is. Az oktatónak figyelemmel kellett kísérnie a rábízott hallgatók munkáját, magatartását, előmenetelét stb. Mindezekről feljegyzést kellett készítenie és időnként be is kellett számolnia. A Tanszékeken az oktató feladata elsősorban az oktató-nevelő munka elvégzése volt. Másra nem is nagyon maradt idő. De mindezt természetesnek vették (vettük) és nem is gondolták azt, hogy másképpen is lehetne. Ez következett abból is, hogy az oktatógárda fiatalokból állt. Maga Borbély professzor is 1949-ben mindössze 42 éves volt, ereje teljében. Hatalmas munkabírású ember volt, rengeteget dolgozott és ezt várta a beosztottjaitól is. És mindenki zokszó nélkül, szívesen dolgozott. Az ő idejében soha nem volt vita abból, hogy egyik oktatónak kevesebb vagy több órája volt, mint a másiknak. A munkatársak másra voltak beállítva, beprogramozva.
Borbély professzor a berlin-charlottenburgi Műszaki Egyetem ún. Általános Tudományok Karán 1933-ban szerzett mérnök-matematikusi oklevelelet, majd 1938-ban ugyanott, Rothe professzor irányításával mérnök-doktori (Dr.-Ing.) tudományos címet. 1933-41. között a berlini Repüléselméleti Intézetben dolgozott tudományos munkatársként. Nyilvánvaló volt tehát, hogy az ott szerzett tapasztalatai alapján szervezte meg Miskolcon, a Nehézipari Műszaki Egyetemen a matematika oktatását. Tulajdonképpen a Budapesti Műegyetemen is hagyományosan kialakult matematika tananyagot adta elő, erősen műszaki szemléletben. Tehát mérnöki matematikát oktatott. Ez persze matematikus körök részéről többször váltott ki kritikát. Nem beszélve arról, hogy egy-két fogalom elnevezésében egyénieskedett is (pl. a deriváltat levezetésnek nevezte). Bevezette a karton-rendszert, ami abból állt, hogy minden hallgatóról egy kartont (egy kísérő lapot) kellett kiállítani, amelyre a hallgatóval kapcsolatos minden lényeges adatot fel kellett írni (személyes adatok, zárthelyik eredménye, vizsgakérdések, vizsgajegyek, egyéni vélemények stb.) Ez végigkísérte a hallgatót az utolsó matematika vizsgáig vagy szigorlatig. Ma úgy mondanánk, hogy a tanszékvezető német alapossággal szervezte meg a Tanszéket, ill. az ott folyó oktatást. Meg kell mondani, hogy ez akkor szükséges is volt. Beillett a rendszerbe, így ez a felépítés bizonyos védelmet is nyújtott a Tanszéknek.
Az első félév 1950. január 22-én zárult (az első tanítási nap szeptember 18-a volt). A vizsgaidőszak gyakorlatilag ugyanolyan terhelést jelentett az oktatók számára, mint a szorgalmi hónapok. Rengeteg vizsgakonzultációt kellett tartani. Az akkori rendelkezések szerint csak a tanszékvezető vizsgáztathatott. Borbély professzor pedig megkövetelte, hogy a vizsgán a tanszéki segédszemélyzetnek jelen kellett lennie, hogy beletanuljanak a vizsgáztatás módszereibe. A vizsga nap-nap után folyt reggeltől estig, hiszen kb. 480 hallgatót kellett levizsgáztatni gyakorlatilag egyetlen embernek, a tanszékvezetőnek. A vizsgidőszak végén engedélyezte Szádeczky Kardos Elemér rektor, hogy a vizsgák meggyorsítása érdekében a segédszemélyzet legmegfelelőbb tagja is vizsgáztasson a professzori vezetés fenntartása mellett. Ez a legmegfelelőbb segédszemély akkor Szabó Miklós adjunktus volt. Az utóvizsgákkal együtt kb. 1000 vizsgáztatás hárult a Tanszékre.
A vizsgák eredményét türelmetlenül várta az egyetem vezetősége, a minisztérium, a kormány, a párt. Mindenki, aki számított, az eredményekben látni és bizonyítottnak akarta tudni azt az elgondolást, hogy helyes volt egy ilyen intézményt létrehozni. Azt akarta kézzelfoghatóvá tenni, hogy a munkásfiatalok is megállják a helyüket az egyetem padjaiban. Az eredmény kielégítőnek volt mondható. Mindössze 78 hallgató morzsolódott le, ám ezek többsége nem tanulmányi okok miatt. Ehhez az eredményhez nagyban hozzájárult a hallgatók fegyelmezettsége és hallatlan szorgalma. Ez következett abból is, hogy a rendszer kemény rendet tartott. A sikeres vizsgák másik forrása az oktatószemélyzet segítőkészsége volt. Az állandósult és sokszor az éjszakába nyúló konzultációk megtették a hatásukat. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a vizsgáztatás egyáltalán nem volt liberális. Borbély professzor keményen és egyformán mért. Emiatt néha bizony kellemetlenségei is voltak. Jól emlékszem egy későbbi tanácsülésre, amelyen én is jelen voltam (nem tudom miért). Vita kezdődött a vizsgáztatás módjáról, ki szólhat bele, ki és hogyan adja az érdemjegyet stb. Ez burkolt kritika volt Borbély számára. Mire ő türelmét vesztve felállt és kijelentette: márpedig a vizsgán a vizsgázón és vizsgáztatón kívül mindenkinek kuss. A vita ezzel lezárult. Borbély professzornak egyébként sok összetűzése volt a hatalommal. Nem akart például békekölcsönt jegyezni. Ez akkor főbenjáró bűnnek számított. Mi, a segédszemélyzet már azokat a hivatalos delegátusokat sajnáltuk (kuncogva), akik nap-nap után fáradoztak Borbély prof. meggyőzésén. Az eredmény sovány volt.
A vizsgaidőszak tehát lezárult, elfogadható (sőt elég jó) eredménnyel. A tanszék elismerést, tekintélyt vívott ki magának. Meg kell említenem, hogy az akkori hallgatók közül sokan, már végzett mérnökként kiváló szakemberekké váltak, megérdemelten. Szép számmal voltak olyanok, akik brilliáns észjárásukkal már az első félévben kitüntek. Ezek közül néhány: Czibere Tibor, Kozák Imre, Katona Zoltán, Mesztényi Károly, Béda Gyula, Schulcz Ferenc, Szitya Ottó, Maschek Tivadar és mások. Ezek egy része később demonstrátorként dolgozott a Matematikai Tanszéken.
Joggal vetődhet fel a kérdés: milyen tudományos munka folyt ekkor a Tanszéken? A választ egyszerűen lehetne megadni: semmilyen. Pontosabban mondva, a mai értelemben vett tudományos munka nem folyt. De gondoljunk csak bele. A segédszemélyzet mindegyike huszonéves mérnök, akik alig kerültek ki az egyetemről, olyan egyetemről, ahol alig tanultak egy kevés analízist. Itt pedig belecsöppentek egy olyan darálóba, ahol a kevés szabadidőben a közös nevezőre hozást, jobb esetben a deriválást kellett a hallgatók egy részébe beletölcsérezni órákon át. Egyedül a tanszékvezetőnek volt egyetemi múltja (többek között a kolozsvári egyetemen). Fizikailag képtelen volt ilyen irányban foglalkozni a beosztottjaival. A heti tanszéki értekezleteken volt szó szakmai, tudományos problémákról. Tudni kell azonban, hogy a "hivatal" inkább számon tartotta azt, hogy egy-egy tanszéki értekezleten megtartották-e a Szabad Nép - félórát, mint azt, hogy volt-e szó tudományos munkáról. A kapcsolat kiépítése és kiépülése más egyetemekkel azonban megkezdődött. Erre már azért is szükség volt, mert sem könyvtára, sem folyóiratai nem voltak a Tanszéknek. Könyvtárügyben egyébként már 1949 decemberében tett lépéseket a tanszékvezető.
Sikeresen lezárult tehát az 1. félév és az után következő vizsgaidőszak. A 2. félévben a hallgatóság létszáma kb. 410 volt, a tanulókörök száma pedig változatlanul 20. A matematika oktatása egységesen heti 10 órában folyt. Az oktatók terhelése kb. 14-18 óra volt hetenként. Az oktatás zavartalan ellátásához a jegyzetek és a példatárak készítése változatlanul tovább folyt az előadásokkal párhuzamosan. A jegyzeteket Borbély professzor előadásai alapján változatlanul Káldor Mihály írta, a példatár csapatmunka volt.
Ebben a félévben került a tanszékre Aczél János tszv. főiskolai tanár, továbbá Raisz Iván, Tóth Ferenc és Gál Endre tanársegédi beosztásba. Bár Aczél János a 2. félév megkezdése előtt (1950. március 17-én) érkezett Miskolcra (a 2. félév csak március 23-án kezdődött), Borbély professzorral úgy állapodtak meg, hogy ő csak szeptemberben kezdi meg a tényleges oktatói munkát. Ez praktikus és bölcs megállapodás volt. Megjegyzem, hogy Aczél János ekkor 26 éves volt mindössze.
Az oktatás az 1. félévihez hasonlóan folyt. Közben, 1950. májusában megtörténik az első kapavágás az új egyetem helyén a hallgatók, az oktatók és nemoktatók közreműködésével (1 napi fizikai munkájukkal). Megindult a könyvtár fejlesztése is. 1950. április 17-én 91 db könyv jelentette a Matematikai Tanszék könyvtárát. Ezen a napon az alábbi folyóiratokat rendeli meg a tanszék: ZAMM, Quaterly of Applied Mathematics, Prikladnaja Matematika i Mechanika, Mathe-matical Rewiews, Zentralblatt für Mathematik, Fortschritte der Mathematik. A listán szerepel még néhány társadalmi, politikai folyóirat is. Bizonyos kapcsolatfelvétel történt az MTA III. Osztályával és a Bolyai János Matematikai Társulattal is.
A tanszék története szempontjából lényeges, hogy Borbély professzor 1950. április 11-én az egyetem rektorának írt levelében kérte a tanszék kettéosztását, többek között azzal az indokkal, hogy Aczél Jánost a minisztérium tanszékvezetőnek nevezte ki (küldte) Miskolcra. Ez a kérés más szempontból is jogos volt. A kettéválás ténylegesen a következő tanév évnyitó napján történt meg, 1950. szeptember 15-én. Ettől kezdve tehát két matematika tanszék működött, Matematika I. és Matematika II. elnevezéssel, Borbély professzor és Aczél János vezetésével. A két tanszék egymás mellett, a mai Földes Ferenc Gimnázium földszintjén kapott helyet. Végül békés osztozkodás eredményeként a Matematika I. tanszéken maradtak a már korábban (tehát a múlt tanévben) ott dolgozó kollégák, továbbá Tóth Ferenc és Gál Endre (Rózsa Pál eltávozott), míg a Matematika II. tanszékre Raisz Iván és Kóródy László kivételével új oktatók kerültek:Vissi Géza, Zoltay Endre, Burány János, Dömötör Ferenc, Firtkó János, Gáti József, Gesztelyi Ernő, Madarász Béla, Szarka Zoltán és Borbély Samuné, majd kb. 2 hónappal később Törő Béla. Igen lényeges, hogy bővült az oktatói gárda (erre nyilván azért is szükség volt, mert ekkor már két évfolyamon kellett matematikát oktatni, hiszen a matematika a gépészkaron 4 féléves tantárgy volt), de az összetételük is szerencsésebben alakult (kb. fele mérnök, fele tanár végzettségű volt).
Az átszervezés folytán a Matematika II. tanszéken 14, míg a másikon csupán 6 oktató volt. Ennek megfelelően osztották el a terheket is. A Borbély-tanszék csak a II. éves gépészhallgatókat, míg a másik a többieket oktatta. Így a terhelés nagyjából egyenletes volt a két tanszéken. Az I. évfolyamokon az 1. félévben változatlanul igen nagy óraszámban hallgatták a matematikát (a gépészek heti 11, a bányász- és kohászhallgatók heti 16 órában).
Mindkét tanszék központi feladatának tartotta - az oktatás mellett - jegyzetek és példatárak írását. A Matematika III. c. jegyzetet Borbély professzor írta, 370 oldal terjedelemben. Ma is érdemes kézbevenni. Aczél János is írt, nyilván a saját előadásaihoz igazodó jegyzetet, mintegy 300 oldal terjedelemben. Hasonlóan készültek példatárak mindkét tanszéken. Ennek eredményeként a második tanév végére a teljes tananyagot felölelő jegyzetek és példatárak álltak a hallgatóság rendelkezésére. Mindkét tanszékvezető folyamatos oldalszámozást használt, így végül a Borbély-féle jegyzet utolsó oldalszáma 1349, az Aczél-féléé pedig 522 volt. Mindezekből látható, hogy a hallgatóság jegyzetekkel és példatárakkal való ellátása szinte kifogástalan, mintaszerű volt. Ez egyébként jellemző volt a Matematikai Tanszék egész története során.
A két tanszék jól együttműködött más területeken is. Közösen léptek fel például tanszékfejlesztési, személyi és anyagi bővítés, a könyvtár közös fejlesztése, új folyóiratok megrendelése stb. ügyekben. A tanszékvezetők ekkor már több gondot tudtak fordítani a beosztottak szakmai irányítására, fejlődésére. Felterjesztés alapján 6 oktató részesült tudományos ösztöndíjban. Ezek összege mindössze havi 100-200 forint volt, de az erkölcsi elismerésen túl, az akkori viszonyok között ez a kis anyagi plusz is számított (a tanársegédi fizetés havi 900 forint volt). Említésre méltó, hogy a második tanév kezdete előtt (1950. augusztus 27. és szeptember 3. között) 12 oktató és 2 hallgató vett részt az I. Magyar Matematikai Kongresszuson. Ez jelentős lépés volt a kapcsolatok bővítése miatt is.
A tudományos munka kezdetei ekkor már határozott formában jelentkeztek. Tanszéki megbeszéléseken, szemináriumokon szakmai előadások is elhangoztak. (egy-két vendég előadásában is), érdekes témák megvitatására került sor. Mindkét tanszékvezető fakultatív előadásokat is tartott, amelyekből az oktatók is sokat tanultak.
1951. nyarán a dudujkai építkezés annyira előrehaladt, hogy néhány tanszék a nyár folyamán ide kiköltözhetett, többek között a Matematika II. Tanszék is. Elég mostoha körülmények között dolgoztak, mint ahogy más tanszékek is, de nekik az építkezés előrehaladásával többször kellett költözniük is. A Matematika I. Tanszék maradt a helyén. Az új tanulmányi épületek egy részében is megindult a munka. Így az oktatás két távoleső helyen folyt. A miskolci és a dudujkai órarend között félórás elcsúszás volt úgy, hogy Dudujkán félórával később kezdődtek (és végződtek) az előadások és gyakorlatok. Így akinek például 8-10 óráig volt gyakorlata Miskolcon, az a következő, fél 11-kor kezdődő gyakorlatát meg tudta tartani Dudujkán.
A két tanszék oktatói létszáma ekkor 12 + 11 = 23 volt. Ez egyrészt kis átcsoportosítással, másrészt új kollégák munkábaállásával valósulhatott meg. Ettől kezdve lett munkatársunk Gáspár Gyula docensként, Hosszú Miklós, Hammer József, Pagonyi Erzsébet, Párdy Jolán, Hoffmann Andor, Vághó Ildikó tanársegédként. Igen figyelemreméltő, hogy ettől a tanévtől kezdve, hosszú éveken át demonstrátorok is dolgoztak a tanszékeken. A két matematika tanszéken az 1. félévban 19, a 2. félévben pedig 14 demonstrátor dolgozott. A tanszékvezetők (részben a gyakorlatvezetők javaslatára) igen nagy gonddal válogatták ki ezeket az igazán kiváló képességű hallgatókat. A demonstrátorok időnként gyakorlatokat is vezettek. Részt vettek az un. feladatmegbeszéléseken, fakultatív előadásokon, a tanszékvezető külön szakmai feladatokkal is ellátta őket. Ezek a fiatalok 1-2 éves (vagy féléves) matematikai munkásságuk során komoly indíttatást kaptak pályájuk befutásához. Kár, hogy ez a rendszer ma már nem működik.
Az oktatás (és nevelés) a már megszokott rendben folyt. Konzultációk végtelen sorozata, kisvizsgák, a gyengébbek részére pótgyakorlatok vasárnap is stb. A szegénységet szinte észre sem vettük. Erre nem volt idő, mert a hivatal gondoskodott az esetleges szabadidő kitöltéséről is. A sok jóképességű hallgató mellett igen sok gyenge előképzettségű hallgató is volt. A szókimondó Borbély professzort többször kihozta a sodrából egy-egy reménytelen tudású vizsgázó. Ilyenkor többször kifakadt előttünk, mondván, hogy ezt az embert miért ide küldték, miért nem nevezték ki a minisztériumba főosztályvezetőnek, ott megállná a helyét. Egy alkalommal (az esti órákban) az egyik kollégámmal sakkoztam a tanszéken, amikor beállított egy hallgató, hogy konzultálni szeretne. Elutasítottuk, hogy már késő van. Az illető panaszt tett (azt nem tudom, hogy hol). Másnap Borbély professzor alaposan leteremtett bennünket azért, mert nem zártuk be kulccsal az ajtót.
A tanszékvezetők idejének egy részét lekötötte a hivatallal való hadakozás. Mi beosztottak (segédszemélyzet) azt kevésbé éreztük, de bizony sokszor rajtunk is csattant az ostor. Ezekkel a ma már nevetséges ügyekkel nem érdemes foglalkozni, de két esetet mégis megemlítek. Az egyik: A minisztérium azonnal kért egy kimutatást a most következő vizsgák várható eredményéről. A másik: Minden reggel 10 óráig jelentést kérek az előző napi telefonbeszélgetésekről. Amennyiben a jelentésből megállapítást nyer, hogy a telefon használata nem volt feltétlenül szükséges, úgy a költség megtérítéséért a telefonáló személyt teszem felelőssé, írja a hivatal.
A tudományos munka területén előrelépést jelentett, hogy Gáspár Gyula "Az analízis elvi alapjai" címmel előadást hirdetett meg a Tanszék és más tanszékek oktatói számára. Ez az előadássorozat nagyon jó áttekintést adott a valós függvénytan elemeiről, valamint a mértékelmélet és integrálelmélet alapjairól. (Borel, Lebesque, Caratheodory munkái alapján). A mérnökvégzettségű oktatók itt nemcsak új anyagrészekkel, hanem új szemlélettel is találkoztak, ami nagyon lényeges volt. Gáspár Gyula egy másik előadássorozatot is meghirdetett heti 2 órában "Függvénytan és alkalmazásai" címmel, elsősorban a III. éves gépészmérnökhallgatók részére. Ennek a sorozatnak az anyaga egy év múlva jegyzet formájában is megjelent. E komplex függvénytannal foglalkozó előadássorozat áttekintést adott a függvénysorokról, a konformis leképzésről és néhány nevezetes nemelemi függvényről. Az oktatók többsége is végighallgatta ezt a sorozatot is.
Borbély Samu az állandósult jegyzetírás mellett nagy gondot fordított a demonstrátorok továbbképzésére, feladatokkal való ellátására. Aczél János összeállította a saját tanszéke kutatási tervét, mely az alábbi témákat jelölte meg irányadónak: függvényegyenletek, interpoláció, valós függvénytan, valószínűség-számítás és néhány alkalmazás. Ismeretes, hogy a függvényegyenletek kutatásában Ő nemzetközileg elismert iskolateremtő tudós lett, aki mind Magyarországon, mind külföldön tanítványok sokaságát indította el pályáján. Többek között Vincze Endre és Hosszú Miklós is az Ő iskolájából indultak el és értek el a nemzetközi szint élvonalába tartozó eredményeket ebben a témában.
Ebben a tanévben 1951-ben, indult az esti és a levelező oktatás az egyetemen, mely mindkét matematika tanszékre súlyos terheket rakott. Mindezeket azoban a már meglehetősen nagy létszámú oktatógárda (23 egészállású oktató, 3 külső előadó, 15-19 demonstrátor) szívesen vállalta és tisztességesen el is látta. Ezen túlmenően számos szakmai előadást, konzultációt, ismeretterjesztő előadást tartottak Miskolcon és környékén. A két tanszék igen jó és gyümölcsöző kapcsolatot alakított ki a környék középiskoláival és nagyüzemeivel.
Ebben az időben Rényi Alfréd az MTA Alkalmazott Matematikai Intézetének Igazgatója kezdeményezte az intézet miskolci csoportjának megalakítását. A csoport Aczél János vezetésével meg is alakult. De végülis ez nem volt hosszúéletű, 1953-ban megszűnt.
A káderfejlesztés mindinkább tervszerűbb lett. Borbély professzor Nikodémusz Antalt és Soós Verát terjesztette fel két betöltetlen tanársegédi állásra. Nikodémusz Antal valóban ide is került, Soós Vera azonban aspiranturára való felvétele miatt nem tudta elfogadni a felajánlott állást.
A tanszékek felszerelése is szépen kezdett gyarapodni. A numerikus és grafikus számításokhoz számítógépek, planiméterek, koodinatográf, integráf, integriméter és más műszerek beszerzése vált lehetővé. Ezek egy részét az oktatásban is hasznosítottuk. Ugyancsak szépen gyarapodott a könyv- és folyóirat- állomány is.
Ugyancsak említésre méltó többek között Aczél Jánosnak "Az analízis néhány nevezetes polinomjáról" címen kiadott jegyzete. Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy az állam igen komolyan segítette a hallgatók tankönyvellátását. Így került például majdnem ingyen (1-2 forintos áron) forgalomba a Grebencsa-Novoszolov szerzőpáros Matematikai analízis és Bermant ugyancsak Matematikai analízis című kiváló könyve (magyar fordításban).
Bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de mégis megemlítem, hogy ebben a tanévben (1952. március 8-án) az egyetem neve Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem lett. Ott voltam azon az egyetemi tanácsülésen (ismét nem tudom, hogy hogyan keveredtem oda), melyen a hallgatóság küldöttei bevonultak és előadták, hogy kérik az egyetem nevének Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetemre való megváltoztatását. A tanácsülés nagy ovációval fogadta a "spontán" megnyilatkozást. Ezután az éppen jelenlévő miniszterhelyettes megígérte, hogy a kérést továbbítja, de figyelmeztetett arra is, hogy ezt a megtiszteltetést ki kell érdemelni. Úgy látszik, kiérdemeltük.
1952-ben a Matematika I. tanszék is kiköltözött a Dudujkára, immár az Egyetemvárosba, a mai E/3 kollégiumi épület 3. emeletére. Ugyanebben az évben Aczél János eltávozott Miskolcról a Kossuth Lajos Tudományegyetem Matematikai Intézetébe, és a két tanszék egyesült. Ekkor Gesztelyi Ernő is távozott, aki később a Kossuth Lajos Tudományegyetemen egyetemi tanár lett.
Az új (tulajdonképpen régi) tanszék 23 oktatóval, 4 külső óraadóval és 9 demonstrátorral kezdte meg az oktatást, amely nagy nehézségek árán ugyan, de gördülékenyen ment. Többek között ekkor került a tanszékre mint demonstrátor Vincze Endre III. éves gépészmérnökhallgató, aki később tanszékvezető és intézeti igazgató lett. Jelenleg is itt dolgozik egyetemi tanárként. Ettől a tanévtől kezdve mind a Bányamérnöki, mind a Kohómérnöki Karon a matematika 4 féléves tantárgy lett, amely a 4. félév végén szigorlattal zárult, akárcsak a Gépészmérnöki Karon.
A tanszék oktatói szakmai munkájukon túlmenően igen sok társadalmi munkát végeztek különböző egyesületekben, szervezetekben. Ezek közül kiemeltem a Bolyai János Matematikai Társulatban végzett munkát. A miskolci csoport 1952-ben alakult meg, elnöke Borbély professzor, titkára Párdy Jolán tanársegéd lett. Ez a csoport összefogta a miskolci és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei matematika tanárokat, rendszeres összejöveteleken találkoztak velük. A Társulaton keresztül évtizedeken át aktív, élő kapcsolat volt a Matematika Tanszék oktatói és a középiskolai tanárok között. Ez az egyetem szempontjából is hasznos volt. Továbbképző előadásokat tartottunk tanároknak és középiskolás diákoknak. A megye szinte valamennyi középiskolájába eljutottunk egy-egy diákköri előadás megtartására. De évente 1-1 alkalommal fehér asztal mellett is találkoztunk Miskolcon, Sárospatakon, Tokajban, Ózdon és más helyeken, ahol középiskola volt. Feledhetetlen szép napokat, estéket töltve együtt. Borbély professzor távozása után Gáspár Gyula, majd Vincze Endre lett a Társulat helyi tagozatának elnöke. Jelenleg Kálmán László, a Földes Ferenc Gimnázium nyugalmazott igazgatója tölti be ezt a tisztet. A titkári teendőket nem sokkal később Batár Zoltán, majd Kiss Barna, Szabó Margit és Raisz Péter látták el hosszú éveken át, a jelenlegi titkár Körtesi Péter.
Lassan mutatkoztak a kutató munka eredményei is. Egy 1953-ban kelt jelentésben a tanszékvezető beszámolt az elmult tanév tudományos munkájáról. Ebben 10 jelentősebb előadást és 14 szakcikket ill. a matematika oktatásához kapcsolódó cikket említ, amit a tanszék oktatói tartottak ill. írtak. Hosszú Miklós tanársegéd 4 cikkel szerepel ebben a fölsorolásban függvényegyenletek témakörben, melyek rangos folyóiratokban jelentek meg.
Említésre méltó még, hogy Borbély professzor Nikodémusz Antal adjunktussal Hoffman Andor tanársegéddel, valamint Czibere Tibor és Maschek Tivadar demonstrátokokkal egy kutatócsoportot hozott létre, amely 1955-ig dolgozott együtt. Kutatási témájuk hővezetési és hőátadási kérdések, és áramlástani kérdésekhez kapcsolódó geometrikai vizsgálatok voltak. Ez az együttműködés alapozta meg Czibere Tibor számára a néhány év mulva megérdemelten kapott Kossuth-díjat.
Megemlítem, hogy az oktatás az Egyetemvárosban az építkezések közepette folyt. El lehet képzelni azokat az állapotokat, amelyek akkor uralkodtak itt. Mindehhez járult még az is, hogy az építkezésen dolgozók többsége akkori szóhasználattal élve igazságügyi dolgozó (azaz rab) volt. Rájuk fegyveres őrök vigyáztak, drótsövények és őrtornyok közepette. A Matematikai Tanszék és a tanulmányi épület a drótkerítés különböző oldalán volt. Az átjárás a két szektor között eleinte igazolvány felmutatásával, később már anélkül történt. A Tanszéken többször beszélgettünk rabokkal, akik még azután is ott dolgoztak, miután beköltöztünk. Érdekes és megrázó történeteket hallottunk. Ismert, hogy Cziffra György, a később Franciaországban letelepedett világhírű zongoraművész is építette (rabként) egyetemünket. Önéletrajzi könyvében említést is tesz erről úgy, hogy egy vidéki egyetem építkezésénél dolgozott, ahol szabadulásakor az építésvezető felajánlotta neki, hogy dolgozhat tovább is az építkezésen. Ő inkább a valódi szabadságot választotta. Az építkezésen két volt évfolyamtársam is dolgozott, rabként. Elgondolkodtató élmény volt, mikor egyszer gyakorlatvezetés közben kinézve az ablakon, egy fiatal mérnököt, volt évfolyamtársamat rabruhába öltözve láttam dolgozni. Szabadulása után találkoztam vele és elmondta a nagy semmit, amiért lecsukták. A másik volt évfolyamtársammal, aki szintén itt dolgozott hasonló körülmények között, később sajnos nem találkoztam. Ezek és ehhez hasonló események is hozzátartoznak egyetemünk és így közvetve tanszékünk történetéhez.
Az egyetemünkön végzett első mérnökök 1953. július 15-én kapták meg diplomájukat. Közülük ketten: Czibere Tibor és Maschek Tivadar a Matematikai Tanszékre kerültek tanársegédnek.
A Tanszék élete, ha nehézségek árán is, de zökkenőmentesen folyt. Az oktatás útja - mondhatni - már kitaposott volt. A tudományos munka is mind erőteljesebb lett. A könyvtár szépen gyarapodott könyvekkel és folyóiratokkal egyaránt.
Az oktatók és nemoktatók jól érezték megukat, szinte egy családot alkottak. A szegénység ellenére (vagy talán éppen azért) segítették egymást, megértőek voltak egymás gondjaiban. Feledve a mindennapi robotot, gyakran elmentünk egy-egy avasi kisvendéglőbe vacsorázni. Éveken keresztül kiemelkedő esemény volt a tanszéki Mikulás-est, ahol családtagokkal együtt hallgattuk Obádovics J. Gyula ezekre az alkalmakra írt, találó, olykor virgácsokkal fűszerezett rigmusait.
A Tanszék történetében jelentős esemény volt, hogy az Oktatási Minisztérium Borbély professzort 1955. március 1-jei hatállyal (pályázat alapján) a BME V. számu Matematikai tanszékére helyezte át tanszékvezető egyetemi tanári beosztásba. Utóda Gáspár Gyula egyetemi docens lett, aki eddig tanszékvezető helyettesként dolgozott. Megjegyzendő, hogy Borbély Samut és Gáspár Gyulát régebbi ismeretség kötötte össze, hiszen Kolozsváron a Bolyai Egyetemen már dolgoztak együtt. A Tanszék élete változatlan formában ment tovább, hiszen az új vezető egy jól működő intézetet vett át, amit nem lett volna célszerű átalakítani.
Egy, a Tanszék munkájáról készült részletes jelentésből megtudható, hogy a tanszék az oktatás-nevelés mellett a tudományos munkában is jelentős erdményeket ért el. Kiemeli a jelentés a hővezetés (Borbély S., Czibere T., Maschek T.) a függvényegyenletek (Hosszú M.) a determináns és mátrixelmélet (Gáspár Gy.) és az interpoláció (Raisz I.) témaköröket, mint amelyekben új tudományos eredmények születtek, kiemel továbbá néhány továbbképző előadást (grafikus és numerikus analízis, tenzoralgebra, parciális differenciálegyenletek, komplex függvénytan témákban) és mérnöktovábbképző előadásokat. Először jelenik meg a Matematikai Tudományos Diákszakköri munka, ahol Vincze Endre munkája emelhető ki.
A Tanszék oktatóinak irodalmi munkássága szépen gyarapodott. A szakcikkeken túl jegyzetek, példatárak, útmutatók megjelenése jelezte mindezt. Kiemelendő, hogy a Pattantyús: Gépész- és villamosmérnökök kézikönyve matematikai fejezeteinek megírásában részt vett Borbély Samu (ő már ekkor nem volt itt), Gáspár Gyula, Obádovics J. Gyula, Raisz Iván, Szabó Miklós és Nikodémusz Antal.
Ismételten ki kell emelni a Bolyai János Matematikai Társulatban végzett munkát. Nemcsak a tanszék oktatói által tartott, hihetetlenül sok előadás, hanem a magyarországi matematikai tanszékek neves tudósainak miskolci előadásai is fémjelzik ezt az időszakot. Említhető például: Szele Tibor, Rédei László, Kalmár László, Alexits György, Kárteszi Ferenc és sokan mások.
Ebben az időszakban már mindhárom karon négy-féléves volt a matematika oktatása, de - különböző tantervi változtatások miatt - karonként eléggé eltérő. A miniszteri rendeletre elkészült új tanterv egységesítette az alapképzést, így a matematika oktatásában is úgymond rendet teremtett. Ennek eredményeként az egyes félévekben a gépész karon heti 10, 8, 6 és 5 órát kapott a matematika. A másik két karon is hasonló óraszámok voltak. A tantárgy a félévenkénti kollokviumokon túl, a 4. félévben szigorlattal zárult (ez később időnként változott).
1956. október 24-től 1957. január 14-ig az egyetemen az oktatás szünetelt (november 3-ig a forradalmi események miatt, november 4-e után a zavaros állapotok miatt). November 4-én hajnalban a kollégiumi épületek, köztük az E/3 kollégium is, ahol a Matematikai Tanszék volt, ágyúzás következtében találatokat kaptak. Másnap vagy harmadnap Gáspár Gyula tanszékvezetővel felmentünk a Tanszékre, az E/3-as kollégium 3.emeletére (ekkor már felengedtek bennünket). Siralmas látvány fogadott. A folyosó keleti részén lévő ablak alatti falrészen hatalmas lyuk tátongott, míg a törmelék és a por az egész folyosót beborította. Ha nem tudtuk volna, hogy mi okozta azt, akkor még szépnek is mondhattuk volna azokat az áramvonalakat, amelyeknek nyoma beterítette az egész folyosót. A sugaras elhelyezkedés miatt a rotáció bizonyosan nulla volt. Az eseményekhez hozzátartozik még, hogy 1957. február 20-án letartóztatták a Tanszék két oktatóját, akik nehéz megpróbáltatások után térhettek haza.
Az oktatás kisebb-nagyobb zökkenőkkel folyt és ezt a viharos tanévet
(1956-57) is teljesítettük. A Tanszék történetének kiemelkedő eseménye volt, hogy Hosszú Miklós tanársegéd 1957. március 8-án megvédte kandidátusi értekezését, melynek címe: "A disztributivitás függvényegyenletének általánosításai" volt. Ő lett a Tanszék első kandidátusa.
A következő tanévekben is az oktatás mintaszerű rendben folyt. Ma talán mosolyogtató lehet az a rend, ami jellemezte az akkori oktatást. Kétségtelen előnyei azonban biztonságossá, a hallgatók számára pedig elfogadhatóbbá tették. Persze akkor még nem volt ennyi tantárgy mint ma. Nagylétszámú évfolyamoknak tartottak előadásokat, az előadónak állandó helyettese volt, az un. évfolyamfelelős, aki az évfolyammal kapcsolatos ügyeket is intézte. Minden tantárgyból volt jegyzet vagy könyv. A vizsgák szabályozása egységesebb volt. Ebben az időszakban a Tanszék erőssége az oktatómunka kifogástalan végzése volt. E munka közkatonái közül megemlítem azokat, akik már nincsenek, vagy nem is lehetnek közöttünk: Schmauser Károlyné, Dömötör Ferencné, Berkes Rudolfné, Kissné Szabó Margit, Lantos Zsuzsa, Kissné Balogh Hajna, Dömötör Ferenc, Fónyad Zoltán, Kelemen József, Salánki József, Dormány Mihály, Égertné Molnár Éva, Tóth Béla, Nagy Ferenc, Batár Zoltán, Fehér Sándor, Erdélyi Zoltán, Kiss Barna, Soós Ferenc. A felsorolás nem teljes.
A jegyzetek és példatárak didaktikai szempontból is kiválóak voltak. Ezek írásában különösen aktívak voltak: Raisz Iván, Huszthy László, Obádovics J. Gyula, Fónyad Zoltán, Dömötör Ferenc, Törő Béla, Kelemen József.
A tudományos munka is nagyobb lendületet vett. A külföldi kapcsolatok szélesedtek (mert szélesedhettek). Ezen a téren ismételten ki kell emelni Hosszú Miklós és Vincze Endre munkásságát, akik itthoni és külföldi rendezvényeken előadásokkal vettek részt. Ezen túlmenően Hosszú Miklós 1964-ben megvédte "Algebrai rendszereken értelmezett függvényegyenletek" című akadémiai doktori értekezését (35 éves volt ekkor). Vincze Endre pedig 1 év múlva, 1965-ben lett kandidátus. Néhány oktató egyetemi doktorátust szerzett, mások aspitanturára nyertek felvételt. De a többiek is igyekeztek szakcikkek, könyvek, jegyzetek írásával bizonyítani tehetségüket, szorgalmukat. A hallgatók számára matematikai versenyeket rendeztek, melyek igen népszerűek voltak. De a hallgatók az oktatókkal való személyes kapcsolatuk révén is bekapcsolódhattak a tanszéki munkába. Néhány nevet említek: Asszonyi Csaba, Heinemann Zoltán, Ecsedi István, Szeidl György, Gagyi Pálffy András, Tóth Tibor.
A könyvtárfejlesztéssel kapcsolatban ki kell emelni azt a következetes munkát, amit a Tanszék ezen a téren végzett. A 90-es évek elejére igen szép könyv- és folyóiratállomány gyűlt össze, amit az utolsó évtized pénztelensége sajnos nagyon megnyirbált. Több, évtizedek óta járatott folyóiratokat kellett lemondani.
A Tanszék az E/3-as kollégiumból a jelenlegi helyére 1965-ben költözött. A kollégiumhoz képest ez lényegesen tágasabb és kulturáltabb elhelyezét tett lehetővé, és ami lényeges, volt hely a könyvtárnak és olvasóteremnek is.
Bár az oktatás változatlanul a Borbély-féle hagyományt követte, de már a Tanszéken kívülről és belülről is jelentkeztek igények a továbblépésre. Ezen a téren áttörést jelentett a Bányamérnöki Kar akkori dékánjának, Gyulay professzornak a támogatása, aminek eredményeként a Bányamérnöki Karon elsőként (1964-ben) bevezették a 9 - féléves matematikaoktatást. Ez azt jelentette, hogy az első négy félévi matematika tananyagon túl jelentős óraszámban kerüt sor numerikus módszerek, matematikai programozás, lineáris algebra, majd később a másik két karon is, valószínűségszámítás, a komplex függvénytan, a számítástechnika oktatására. Az új tárgyak oktatásához szükséges jegyzeteket a tárgyak oktatói nagyon hamar elkészítették.
A Tanszék történetében jelentős lépés volt, hogy 1968-72 között megjelentette a hétkötetes Műszaki Matematika tankönyvsorozatot (a zöld könyveket) Gáspár Gyula szerkesztésében az alábbi bontásban:
1. Műszaki Matematika I. kötet. Szerzők: Gáspár Gyula, Raisz Iván, Huszthy
László;
2. Műszaki Matematika II. kötet. Szerzők, Gáspár Gyula, Raisz Iván, Szarka Zoltán;
3. Műszaki Matematika III. kötet. Szerzők: Gáspár Gyula, Raisz Iván,
Szarka Zoltán;
4. Műszaki Matematika IV. kötet. Szerzők: Gáspár Gyula, Raisz Iván,
Salánki József;
5. Műszaki Matematika V. kötet. Valószínűségszámítás.
Szerző: Vincze Endre;
6. Műszaki Matematika VI. kötet. Komplex függvénytan.
Szerzők: Gáspár Gyula, Szarka Zoltán;
7. Műszaki matematika VII. kötet. Matematikai programozás.
Szerző: Hosszú Miklós.
Mindezekkel egyidőben megfelelő mennyiségű mechanikus számlógépet is kapott a Tanszék, melyek közül néhány elektromos meghajtású volt. Az első elektronikus berendezést 1967. februárjában helyezték üzembe, két db. NDK gyártmányú CELLATRON számítógépet. Ez akkor nagy szenzáció volt, annak ellenére, hogy programozása bizony rabszolgamunkát jelentett. Ezzel kezdetét vette egy számítástechnikai laboratórium kiépítése, amely végül egy ODRA 1304 számítógép beszerzésével tetőzött. Ezek a gépek az akkori szinvonalnak és igényeknek megfeleltek. De hasznuk inkább abban nyilvánult meg, hogy hallgatók és oktatók százai (ezrei) ismerkedtek meg a programozásal és a gépek kezelésével. Igen sokat tettek ennek a területnek a fejlesztése terén Obádovics J. Gyula, Vincze Endre, Erdélyi Zoltán, Szóda Lajos, Lángos István, később Soós Ferenc és mások.
A Tanszéken folyó kutatások súlypontja (kb. 1950-től 1970-ig) kétségtelenül a függvényegyenletek témaköre volt. Ezt jelezte az is, hogy a Tanszék 3 sikeres nemzetközi konferenciát rendezett (1966-ban, 68-ban és 70-ben), ill. aktív résztvevője volt a sárospataki Függvényegyenletek című nemzetközi konferenciának. Ugyancsak jelzik ezt a témával foglalkozó külföldi szereplések is. De más területeket is műveltek a Tanszék oktatói. Gáspár Gyula 1970-ben függvényegyenletekhez kapcsolódó determinánselméleti, Obádovics J. Gyula 1967-ben gépi numerikus módszerek, Csernyák László pedig ortogonális sorok témából lett kandidátus.
A Tanszék tudományos életében nagy veszteséget jelentett Hosszú Miklós távozása. 1972-ben Gödöllőre ment, ahol az Agrártudományi Egyetem Matematikai és Számítás-technikai Intézetének igazgatója lett. 1980-ban ott halt meg 51 éves korában. Halálával nagyívű tudományos pálya tört ketté.
Ugyancsak távozott a Tanszékről Obádovics J. Gyula kandidátus is, aki a számítástechnika oktatásában és annak szervezésében szerzett nagy érdemeket. Hosszú Miklós halála után ő lett Gödöllőn az intézet igazgatója.
Gáspár Gyulát 1974-ben, saját kérésére nyugállományba helyezték (beteg volt). Utána 1975-ig Szarka Zoltán docens kapott megbízást a tanszékvezetésre. 1975-ben a Tanszéket intézetté szervezték át. A létrejött Matematikai Intézeten belül két tanszék, Analízis Tanszék és Számítástechnikai Tanszék működött. Az Intézet igazgatója Vincze Endre egyetemi tanár lett. A későbbi igazgatók a következők voltak:
1983 - 1985: Szintay István egyetemi docens, a közgazdaságtudomány kandidátusa;
1985 - 1988: Maurer Gyula egyetemi tanár, a matematikai tudomány kandidátusa;
1988 - 1991: Páczelt István egyetemi tanár, akadémikus;
1991 - : Galántai Aurél egyetemi docens (ma már egyetemi tanár), a matematikai
tudomány kandidátusa.
Az Analízis Tanszék vezetői:
1975 - 1978: Szarka Zoltán egyetemi docens,
1978 - 1988: Vincze Endre egyetemi tanár, a matematikai tudomány kandidátusa;
1988 - 1991: Szarka Zoltán egyetemi docens;
1991 - 1997: Kálovics Ferenc egyetemi docens, a mat. tudomány kandidátusa;
1997 - : Rontó Miklós egyetemi tanár, a matematikai tudomány doktora.
A Számítástechnikai Tanszék (1990-től Alkalmazott Matematikai Tanszék) vezetői:
1975 - 1978: Vincze Endre egyetemi tanár; a matematikai tudomány kandidátusa;
1978 - 1978: Fónyad Zoltán egyetemi docens;
1978 - 1980: Nikodémusz Antal egyetemi docens;
1980 - 1989: Klafszky Emil egyetemi tanár, a matematikai tudomány kandidátusa;
1989 - 1990: Kálovics Ferenc egyetemi docens, a matematikai tudomány kandidátusa;
1990 - : Galántai Aurél egyetemi docens, a matematikai tudomány kandidátusa.
Az 1975-ben létrehozott Matematikai Intézetben a két tanszéken az oktatás elvileg önállóan folyt, miután egymás között elosztották az oktatási és egyéb munkákat. A gyakorlatban azonban (különösen kezdetben) gyakoriak voltak az átoktatások, ahogy éppen a szükség kívánta. Később a szétválás ténylegesen is megtörtént és lassan kialakult a ma is működő két profil. Persze ma már több olyan tantárgy oktatása is folyik, amelyek akkor még nem szerepeltek a tantervekben (például diszkrét matematika, parciális differenciálegyenletek stb.). De a hagyományos tantárgyak is itt-ott jócskán változtak, alakulva az előadók elképzelé-seihez. A merev tematikáknak - úgy látszik - lejárt az idejük, és az előadók bátrabban újítanak, változtatnak. Nem vagyok benne biztos, hogy mindig szerencsésen.
A mintaszerű tankönyv- és jegyzetellátás mellett meg kell említeni, hogy Vincze Endre szerkesztésében 1975-ben indult útjára a Matematikai és Számítástechnikai Füzetek. Ez a szép sorozat 1986-ig 41 számot ért meg az Intézet oktatóinak tollából.
Egy tantervi korszerűsítés nyomán a Gépészmérnöki Karon 1966-ban létrehoztak egy matematika-, fizika- és mechanikaigényes ágazatot, az "Alkalmazott mechanikai ágazat"-ot. Jóképességű hallgatókat vettek fel erre az 5. félévtől induló kurzusra, egy 20-25 főből álló tanulókört alkotva. Itt felsőbb analízis címen az analízis, differenciál- és integrálegyenletek, integráltranszformációk, komplex függvénytan témakörökből kaptak szinvonalas képzést hallgatóink. Egy kis szakmai önzéssel azt is mondhatnánk, hogy az analízis oktatása ekkor virágkorát élte, ami elősorban Vincze Endre, Nikodémusz Antal és Schmauser Károlyné érdeme. Kiváló szakemberek kerültek ki erről az ágazatról, amely a Mechanikai Tanszék felügyelete és patronálása alatt működott. Sajnos az állandósult újítások, korszerűsítések, változtatások kiszorították ezt az ágazatot.
Megemlítem, hogy az itt végzettek közül került az Intézetbe Molnár Éva (Égertné), Kovácsik Gabriella (Mészárosné), Tuzson Ágnes, Mészáros József, Pance Miklós, Szloboda Miklós, Tóth Béla, Jeney András, Kovács Béla.
Ugyancsak a Gépészmérnöki Karon 1971-ben létrehoztak egy "Rendszerszervezői ágazatot"-ot is. Ez a Matematikai Intézetet az operációkutatás és a programozási nyelvek területén érintette. Ez egy nagyon jól sikerült ágazat lett. Az itt végzett mérnökök a legjobb állásajánlatokat kapták. Mivel ennek az ágazatnak a Matematikai Intézet, azon belül a Számítástechnikai Tanszék volt az anyatanszéke, ezért ezeknek a hallgatóknak a nagy része tőlünk kapott diplomaterv-feladatot, így ezek a hallgatók nálunk védték meg diplomájukat. Az itt oktatók közül elsősorban Klafszky Emil, Dormány Mihály, Nagy Tamás, Erdélyi Zoltán, Szloboda Miklós munkáját említem. Sajnos ez az ágazat is megszűnt a korszerűsítés dzsungelében. Körülbelül ettől az időtől (a 70-es évektól) kezdve számíthatjuk a tudományos diákköri munka szervezettebbé válását. Mindkét tanszék szép számmal adott ki TDK témákat, aminek eredményeként hallgatóink az országos versenyeken mindig megállták a helyüket. Ebben a munkában felülmúlhatatlan volt Nikodémusz Antal kollégánk, aki 1989 -ben váratlanul elhunyt.
Miközben az évtizedek során naggyá lett az Egyetem, felnőtt a Tanszék, ill. az Intézet is. Az oktatógárda is erősödött, részben cserélődött. A kazincbarcikai főiskolai karról került az Intézetbe Hajagos Béla, Kálovics Ferenc, Szalontai István, és Sztermen Gusztávné. Majd később Arany Ilona,Galántai Aurél, Hujter Mihály, Körtesi Péter, Maurer Gyula, Radeleczki Sándor, Révész Gábor, Szigeti Jenő, kapcsolódott be az Intézet munkájába, jelentősen erősítve annak szakmai súlyát. De a legfiatalabbak is (Bukszár József, Fegyverneki Sándor, Körei Attila) mind az oktatás, mind a kutatómuka területén egyaránt jeleskednek.
De végül is hol tart ma az oktatásunk? Az igényeknek messzemenően megfelel. Alapjaiban kevésbé, szemléletében talán jobban változott. Műszaki matematikáról ma már nincs szó. Egyesek szerint ez jó, mások szerint nem. Ebben nem mernék állást foglalni. Azt viszont állítom, hogy az oktatók és a hallgatók távolabb kerültek egymástól, nem az oktatók hibájából. Az oktató nem ismeri, de a viszonyok miatt nem is ismerheti a hallgatót. 20 - 40 évvel ezelőtt minden hallgatónak egy adott tanulóköri helyiségben állandó helye volt, megfelelő méretű rajzasztallal. Az oktató a gyakorlatokon akarva-akaratlanul is megismerte az ugyanazon helyen ülő hallgatót. De a hivatal állandóan terjeszkedett és rendszerint a tanulóköri helyiségek rovására. Mára már mindegyik tanulóköri termet kettéosztották. Megszűntek az állandó helyek, a rajzasztalok. A régi főépület folyósói már sötétek, mert a szabad területeket elfalazták, megfosztva az épületet a tervező (Janáky) által megálmodott, majd az építők által létrehozott belső esztétikájától. Az oktató és a hallgató távolsága ma is nő, annak ellenére, hogy oktatóink jobban felkészültek, szakmájuknak, tudományáguknak kiváló művelői.
Az Intézet tudományos munkája az utóbbi évtizedben látványosan ível fölfelé. Az egyéni ambíciók kiteljesedését nyilván elősegítették és elősegítik a politikai változások is. Ugrásszerűen nőttek az utazási, a pályázati, a vállalkozási, kapcsolatteremtési lehetőségek, amelyek különösen kedveznek a fiatal kutatóknak. Az Intézet 25 oktatója közül 13-nak van régi értelemben vett tudományos fokozata, (legalább kandidátusi) és 6 főnek Ph. fokozata. Ketten habilitáltak.
Az Intézetnek számos hazai és külföldi egyetemmel és kutatóintézettel van kapcsolata. Az utazási lehetőségek bővülésével és az elektronikus távközlés kiépülésével ezek a kapcsolatok valóban élők. Ezekkel a lehetőségekkel oktatóink élnek is. Többen külföldi meghívásoknak eleget téve viszik el jó hírnevünket. Itt kiemelem Galántai Aurél, Szigeti Jenő, Simon Károly, Hujter Mihály munkásságát.
Tudományos munkájuk elismeréseként (is) Széchenyi ösztöndíjban részesült Galántai Aurél, Rontó Miklós, Szigeti Jenő, Simon Károly, Kovács Béla, Bolyai ösztöndíjban pedig Vadászné Bognár Gabriella.
Az Intézet az utóbbi években a következő jelentősebb nemzetközi konferenciákat rendezte Miskolcon:
- VI. Nemzetközi numerikus módszerek konferencia, 1994.
A szervező bizottság elnöke Galántai Aurél.
- Numerikus módszerek és számítógéppel segített mechanika
konferencia, 1996. Galántai Aurél. A Mechanika Tanszékkel közösen.
- Gyűrűelméleti konferencia, 1996. Szigeti Jenő.
Az MTA Matematikai Kutató Intézetével közös szervezésben.
- Ifjúsági matematikai kongresszus, 1996. Körtesi Péter.
A Földes Ferenc Gimnáziummal és a Herman Ottó Gimnáziummal közösen.
- Ifjúsági matematikai konferencia és tábor, 1997. Körtesi Péter.
A Földes Ferenc Gimnáziummal és a Herman Ottó Gimnáziummal közösen.
- Dimenzióelméleti Konferencia - 98. Simon Károly.
- Numerikus módszerek és számítógéppel segített mechanikai konferencia, 1998. Galántai Aurél. A Mechanika Tanszékkel közösen.
Az Analízis Tanszéken jelenleg az algebrai témájú és a differenciálegyenletekkel foglalkozó kutatások dominálnak. Az előbbiek Szigeti Jenő vezetésével (Radeleczi Sándor és Körtesi Péter közreműködésével), az utóbbiak Rontó Miklós vezetésével (Vadászné Bognár Gabriella, Raisz Péterné, Tóth Lajosné Tuzson Ágnes, Kovács Béla, Mészáros József közreműködésével) folynak. De jelentős a Simon Károly által művelt dinamikus rendszerek kutatása, a Vadászné és Kovács Béla parciális differenciálegyenletekkel, továbbá a Kálovics Ferenc és Mészáros József intervallumanalízissel foglalkozó kutatása is. Megemlítem, hogy a Szigeti Jenő, Radeleczki Sándor, Hujter Mihály és Körtesi Péter alkotta csoport algebrai kutatásokra pályázat alapján jelentős összeget nyert.
Az Alkalmazott Matematikai Tanszéken három kutatási terület emelhető ki: Numerikus analízis (Galántai Aurél, Arany Ilona, Jeney András, Mészáros Józsefné, Kálovics Ferenc), operációkutatás (Hujter Mihály, Nagy Tamás) és valószínűség-számítás (Raisz Péter, Fegyverneki Sándor, Agbeko Kwami).
Az Intézet jelenlegi könyvállománya több mint 10000 kötet. A drasztikus csökkentések után most 24 folyóirat (ebből 15 külföldi és 9 magyar) gazdagítja a könyvtárat (10 évvel ezelőtt 32 külföldi és 9 magyar volt). Ezek bekötött példányai szintén értékes gyűjteménye az Intézetnek. Ki kell emelni a Publications of the University of Miskolc, Series D, Natural Sciences, Mathematics angol nyelvű matematikai külön füzetének létrehozását és rendszeres kiadását az Intézet gondozásában. Eddig 5 kötete jelent meg.
Az Intézet jelenlegi igazgatója Dr. Galántai Aurél okl. matematikus, a matematikai tudomány kandidátusa, dr. habil., egyetemi tanár.
Az Analízis Tanszék oktatói:
Dr. Bukszár József okl. matematikus, PhD, egyetemi tanársegéd;
Dr. Csernyák László okl. matematika-fizika szakos tanár, a matematikai tudomány kandidátusa, egyetemi tanár (mellékállásban);
Dr. Kálovics Ferenc okl. matematika-fizika szakos tanár, a matematikai tudomány kandidátusa, egyetemi docens;
Dr. Kovács Béla okl. gépészmérnök, a műszaki tudomány kandidátusa, egyetemi docens;
Körei Attila okl. matematikus, egyetemi tanársegéd;
Dr. Körtesi Péter okl. matematikus és matematika szakos tanár, egyetemi adjunktus;
Dr. Mészáros József okl gépészmérnök, egyetemi adjunktus;
Dr. Raisz Péterné dr. okl. matematika-fizika szakos tanár, egyetemi adjunktus; Dr. Radeleczki Sándor okl. matematikus és matematika szakos tanár, a matematikai tudomány kandidátusa, egyetemi docens;
Dr. Rontó Miklós okl. matematikus, a matematikai tudomány doktora, egyetemi tanár;
Dr. Simon Károly okl. matematikus, a matematikai tudomány kandidátusa, egyetemi docens;
Dr. Szalontai István okl. matematika-fizika szakos tanár, főiskolai docens;
Dr. Szigeti Jenő okl.matematikus, dr. habil., a matematikai tudomány kandidátusa, egyetemi docens;
Tóth Lajosné Dr. Tuzson Ágnes okl. gépészmérnök, PhD, egyetemi adjunktus;
Vadászné Dr. Bognár Gabriella okl. gépészmérnök, a matematikai tudomány kandidátusa, egyetemi docens;
Dr. Vincze Endre okl. gépészmérnök, a matematikai tudomány kandidátusa, egyetemi tanár.
Az Alkalmazott Matematikai Tanszék oktatói:
Dr. Agbeko Kwami okl. matematikus, egyetemi adjunktus;
Dr. Arany Ilona okl. matematikus, a matematikai tudomány kandidátusa, egyetemi docens;
Dr. Fegyverneki Sándor okl.matematikus, PhD, egyetemi adjunktus;
Dr. Hujter Mihály okl. matematikus, a matematika tudomány kandidátusa, egyetemi docens;
Dr. Jeney András okl. gépészmérnök, PhD, egyetemi docens;
Dr. Mészáros Józsefné dr. okl. gépészmérnök, PhD, egyetemi adjunktus;
Dr. Nagy Tamás okl. gépészmérnök, a közgazdaságtudomány kandidátusa, egyetemi docens;
Dr. Raisz Péter okl. matematikus, PhD, egyetemi adjunktus.
Intézetünk történetének része az a sajnálatos és méltatlan esemény is, hogy 1995-ben egyik napról a másikra elbocsájtották az Intézet 9 főállású oktatóját, amikor a felsőoktatásban egy általános leépítési hullám söpört végig. A létszámleépítésnek ez a módja nem az elbocsájtottakat minősíti, hanem azokat, akik ezt az embertelen intézkedést kiagyalták.
Az Intézet történetét döntően az oktatók alakították és alakítják, de nemcsak ők. A normális munkához és rendhez hozzátartozik egy észszerű adminisztráció is. Hozzátartozott Klima Mária, Szőnyi Józsefné, Madarassi Margit és jelenleg Orosz Lászlóné szorgalmas, áldozatos munkája. Köszönet nekik mindazért, amit tettek a Tanszék, az Intézet érdekében.
Tisztelt Hallgatóim!
Amikor emlékezetükbe idézem a Tanszék, az Intézet félévszázados történetének néhány részletét, szükségképpen emlékezünk azokra a volt kollégáinkra is, akik már nem lehetnek közöttünk. Öt évtized rostáján sokan örökre kiestek, ők az égi mezőkről tekintenek egykori munkahelyükre. De az élet megy tovább és az élőknek kell továbbvinni azt, amit ők megkezdtek. Ehhez a munkához kívánok az Intézet valamennyi oktatójának és nemoktatójának (jelenlegi kedves munkatársaimnak) jó egészséget, munkakedvet és további boldogabb félévszázadot.